|
|
BOLGÁR GYÖRGY:
Kegyelmi állapot
(in: Népszava, Vélemény. 1998. augusztus 11.)
"Nem mintha a Horn-kormány olyan remekül kormányzott volna..., ám a kapitalizmus megteremtésének brutális szakaszán olyan történelmi léptékű eltökéltséggel vitte keresztül a társadalmat, hogy most már a következő, nem az alapokat, hanem a falakat építő szakaszban vagyunk..."
Kegyelmi állapotban vagyunk. Akármit jelentsem is ez. Pedig nem akármit jelent és nem is akárki mondta, hogy mi az, amiben vagyunk. Maga a magyar miniszterelnök, aki néhány hete romániai magyarok előtt arról beszélt, milyen jó esély van most arra, hogy a következő néhány évben gyorsan növekedjék a magyar gazdaság, ezzel párhuzamosan bekerüljünk a NATO-ba meg az Európai Unióba és erősödjék a magyar kultúra. Szóval kegyelmi állapot. Mondjuk így: a csillagok kedvező állása. Mondjuk úgy: minden klappol, minden összejött. Mondjuk akárhogy, én viszont azt mondanám: ilyen lehetőségei, perspektívái a fejlődésre Magyarországnak az 1867-es kiegyezés óta nem voltak.
Pedig ez nagy szó (vagy a magyar történelmet ismerve nem is olyan nagy?). És a kegyelmi állapot még nagyobb. Orbán Viktor nem a véletlen szavak embere, és bár papír nélkül szónokolt, nyilván nem véletlenül csúsztak ki száján a nagy szavak. Lehet, hogy naiv vagyok, lehet, hogy csak azt szeretném a nagy szavakból hallani, amit a miniszterelnök elfelejtett elődjével és az országgal közölni, de az az érzésem, hogy ez volt az a gesztus, amelyet - ha kicsit későn és a közvélemény számára nem is egészen érthetően - Orbán Hornnak tett. Kegyelmi állapotban ugyanis nem elehet csak úgy, mindentől és mindenkitől függetlenül lenni, oda el kell jutni, még inkább: oda valakinek el kellett juttatnia az országot. Akár tetszik, akár nem (és a többségnek a választásokon bizonyíthatóan nem tetszett), akár hiszik, akár nem (a még annál is nagyobb többség, benne a szocialista és liberális szavazók tekintélyes részével ráadásul nem is hiszi), a kegyelmi állapotba a Horn-kormány tuszkolta, lökdöste, gyömöszölte az országot. Mert magától természetesen nem ment. Ki az a mazochista, aki magától Bokros-csomagot eszik fogyókúrás diétaként, ki az a nemzetidegen bitang, aki külföldinek adja el a nemzeti vagyont, ki az a lelkiismeretlen gazember, aki szinte tétlenül nézi a középosztály lecsúszását, miközben a felső százezrek még felsőbb százezrekké gazdagodnak? Nyilvánvaló, hogy mindezt a magyar társadalom súlyos és igazságtalan megpróbáltatásként, nem pedig a kegyelmi állapotba kerülés előjátékaként élte át. És mégis a végeredmény a szociálliberális kormányt igazolta, még akkor is, ha a kegyelmi állapotról szóló igazolást Orbán Viktor állította ki.
Nem mintha a Horn-kormány olyan remekül kormányzott volna (ha így lett volna, bizonyára győz is), ám a kapitalizmus megteremtésének brutális szakaszán olyan történelmi léptékű eltökéltséggel vitte keresztül a társadalmat, hogy most már a következő, nem az alapokat, hanem a falakat építő szakaszban vagyunk, és - ha nem lesz valamilyen nemzetközi katasztrófa - csak jobb jöhet. Igen: gyors gazdasági fejlődés. Igen: a gazdasági növekedés eredményeként a lemaradottak megsegítése, a magyar vállalkozók nagyobb támogatása, ösztönzése. Igen: igazságosabb elosztás. Igen: tényleges és egyben formális csatlakozás a Nyugathoz, ebből következően pedig nagyobb biztonság és nagyobb részesedés a Nyugat piaci áldásaiból. Boldog békeidők jönnek boldog jóléti időkkel társulva.
Ha tetszik, kegyelmi állapot, de nem isten kegyelméből. Orbán nagyon is jól tudja ezt, ő világi és nem vallási vezető, aki durva szembedicsérés helyett használt eufemizmussal rótta le háláját az általa nem szeretett és nem tisztelt kormány előtt. Akár szándékosan, akár önkéntelenül (bár ő nem az az önkéntelen típus), mindegy. A lényeg a szoclibek kegyelméből való állapot, amely Orbánnak megadatott. Neki ugyanis nem úgy kell most (másfajta) rendet tennie az országban, mint elődjének, nem kell mindenhonnan elvonnia, hanem mindenhová adhat egy keveset, és ezt a rendet érthetően mindenki jobban szereti.
A kegyelmi állapot azonban nemcsak a múltra, hanem a jövőre nézve is találó kifejezésnek látszik, olyannak, amelyből az derül ki, hogy Orbán reálisan látja saját helyzetét. Ez az állapot tudniillik kivételes, nem mindenapi és nem szokott örökké tartani. Vagyis a miniszterelnök érzékeli, hogy rendkívüli helyzetben van, amelyet ki kell használnia, különben véget ér, anélkül, hogy bármi megváltozott volna. Ebből a helyzetértékelésből fakad valószínűleg az, hogy az új kormány első heteiben éppen az ellenkezőjét csinálta a régi orosz közmondásnak, miszerint hétszer mérj, mielőtt egyszer vágsz, és ehelyett hétszer vágott, miközben jó, ha egyszer mért. Nem baj, egyelőre, majd meg fogja mérni utólag, és még az is kiderülhet, hogy a miniszterelnök szemmértéke jobb volt, mint bármilyen mérésügyi hivatal mércéje lett volna.
Egyébként a szemmérték a lényeg. Még kegyelmi állapotban is, amikor az embert megszállja a szentlélek. Sőt ilyenkor talán még fontosabb a józan helyzetértékelés, nehogy az ember azt higgye: mindenre képes. Mert sem az ember (még ha miniszterelnök is), sem az ország nem képes mindenre. Épp a napokban derült ki, hogy egyik hónapról a másikra hirtelen megnőtt a fizetési mérleg hiánya, mert a külföldiek júniusban minden eddiginél nagyobb tőkejövedelmet, majdnem háromszázmillió dollárt vontak ki az országból. Csak érzékeltetésül: ha minden hónapban ez történne, akkor Magyarországról kétszer annyi tőke menne ki, mint amennyi mostanában bejön, borulna tehát a nehezen megteremtett egyensúly - és a kegyelmi állapot. Ezt az ördögöt persze teljesen alap-talan a falra festeni, de hogy az árnyéka egy pillanatra megjelent, azt mutatja, hogy egy ilyen kis ország a világ legkisebb rezdüléseitől is megrendülhet.
A mindenkori magyar kormánynak olyan politikát kell tehát folytatnia, amely megnyugtatja a külföldet arról, hogy ez az ország szabad és demokratikus piacgazdaság, és hogy ez az ország nem keresi, hanem éppen megszűntetni kívánja a lehetséges konfliktusokat a szomszédokkal. Ez az igazi nemzeti politika, hiszen ez áll az ország érdekében. A Horn-kormány sem nemzetietlenségből egyezett ki mindenáron (mellesleg az ár egyáltalán nem volt minden) a szlovákokkal és a románokkal, hanem azért, mert arról kellett biztosítania a Nyugatot, hogy köztünk nem lesz fenyegető veszekedés. És nemcsak azért árusította ki (magyarul jobban hangzik és a valósághoz is közelebb áll: adta el sok pénzért) az életképes vállalatokat, hogy a bevételekből talpra állítsa az országot, hanem azért is, hogy ezzel biztonságosan megágyazzon a külföldi tőkének.
A külföld és annak tőkéje nélkül ugyanis nincs kegyelmi állapot. Magyarországon se pénz, se technológia nincs ahhoz, hogy a gazdaság bármelyik ágában felvegyük a versenyt a fejlett világgal. Ez világosan megmutatkozik a mezőgazdaságban, ahol pedig a kiinduló adottságaink igen jók. De az is nyilvánvaló, hogy hiába volna (nincs) a kormány zsebében 200 millió felesleges dollár mondjuk a mobiltelefon-gyártásra, hiába látszik ez jó üzletnek, egyrészt nálunk senki sem tud modern készüléket előállítani, másrészt ha véletlenül tudna is a fene vásárolna egy ismeretlen márkájú magyar mobiltelefont.
Vagyis Magyarországon csak akkor lehet egy ilyen gyárat létrehozni, ha a finn Nokia, a világ egyik első számú cége elhatározza, hogy hozzánk jön, és itt épít föl egy új gyárat kétszázmilliós beruházással. Neki ugyanis pénze is, technológiája is, márkaneve is, bejáratott (világ)piaca is van. Nekünk pedig lesz ötszáz új munkahelyünk, világszínvonalú gyárunk, modern termelési kultúránk, több százmillió dolláros pluszexoportunk. Így megy ez.
És egyelőre megy. A kegyelmi állapot pedig addig fog tartani, amíg ez így megy. Illetve nem, ez túlzás, nem fog addig tartani, de a dolgok kegyelmi állapot nélkül is mehetnek előre, ameddig a Nokia be akar jönni és nem akar kimenni. Ha az alapvető kérdésekben Orbán tartja a Horn-Kuncze vonalat, akkor a részletekben (mint tudjuk, az ördög is ott lakozik) kedvének, ízlésének, politikai érdekeinek megfelelően változtathat is. Ám ha véletlenül nem a lényeg lesz neki a lényeg, akkor nincs kegyelem, mi több és rosszabb, nincs haladás.
|
