Home

Publikációk

Rádiós felvélek


TARTALOMJEGYZÉK

A mai magyar politikai rendszer

2. téma: Két generáció szembenéz - 60 nap után



SZABÓ MIKLÓS:

Úr és polgár

(in: Népszava, Vélemény. 1998. július 6.)


"A polgárságba bekerülni nem kaszttagságba való beavatódás, kikerülni belőle nem deklasszálódás. A polgárság és a nem polgári rétegek között széles közöttes zóna terül el. A polgárság ily módon tehát nem alkot úgy típust, mint a nemesség vagy a hivatalnoki kar."


A választást megnyerő jobboldalon már hosszabb ideje a polgár társadalmi és politikai azonosság meghatározása. Szóhasználatukban a polgár már jó egy éve ugyanolyan tartalmatlan töltelékszó, mint volt korábban a magyar. Ugyanazt jelenti mindkettő: semmit. Fideszéknél ma a magyar polgár felkel polgári ágyából, kitörüli polgári szeméből a liberóbolsevista álmot, felhúzza polgári nadrágját és elmegy szavazni a polgári pártra. Nézzünk kicsit utána, hogy mit is jelent a polgár voltaképp.

(A polgár három értelme) A marxista felfogás a polgároknak két jelentést tulajdonított, ezek voltak a citoyen és a bourgeois. A citoyen az állampolgárt jelenti. Az abszolutizmus a hagyományos közösségek tagjainak különböző jogállásával szembeállította az uralkodó alattvalója státusát. A nemes, a jobbágy, a céhtag, a felekezet híve mind a király alattvalója volt. Ebben a státusban a többi helyzethez képest egyenlő. Az alattvaló egységes jogegyenlőséget jelentő státusa az abszolutizmus erősödésével egyre inkább rangos státus lett. Ezt a helyzetet jelentette a jogállam. Mítoszként megjelent Nagy Frigyes és a potsdami molnár történetében. A molnár, amikor a királyi kastély parkját bővítették és a bővítéshez kiszemelt területen volt a malma, nem akarta a malmot eladni. A király magához rendelte és rámordult a makacs molnárra, ha nem adja el a malmot, akkor a kincstár konfiskálni fogja. A molnár erre azt felelte: vannak még bírák Berlinben, vagyis, hogy az alattvalót a törvény az állammal szemben is védi. A francia forradalom ledöntötte az alattvaló fölül a királyt és felszabadította citoyenként, állampolgárként, akit a testvériség köteléke fűz össze a többi szabad és egyenlő állampolgárral. A polgár jogaival társulnak állampolgári kötelezettségei. Az a paternalista szemlélet, amely a kötelességekből származtatja az állampolgár jogait, alattvalóvá minősíti vissza a citoyent.

A bourgeois az a polgár, aki tulajdonosa révén önálló egzisztenciával bír. Ám létezik egy harmadik csoport is: Magyarországon a német kultúrkörbe tartozás örökségeként él a német Bildungsbürgertumnak nevezett értelme is a polgárnak. Ebbe a körbe az a személy tartozott 1945-ig, aki érettségizett, tehát birtokolta azt a középszintű iskolai végzettséget, amelyet a kor felfogása elvárt a tulajdona szerint polgárságnak tekintett társadalmi rétegtől.

(A polgári típus) Lukács György egyik Thomas Mannról szóló tanulmányának azt a címet adta, hogy "A polgár nyomában". A tanulmány azt fejtegette, hogy Thomas Mann íróként regényeiben a későn és ellentmondásosan polgárosodott, feudális maradványokkal terhelt német társadalmat ábrázolva mintegy szellemi felfedező úton keresi a polgár sajátos német típusát. A probléma nem sajátosan német és nem is sajátosan a nemesi múltú magyar társadalom kérdése, hanem a polgárság egész helyzetének értelmezési keretét adja. A polgári típus azért szinte meghatározhatatlan, mert szociokultúrában társadalmi típusként az a magatartási modell jelenik meg, amelyet csak egy privilegizált réteg kasztszerű elkülönülése alakít ki. A klérus vagy a tisztikar magatartása a társadalom tagjai számára típusként jelentik meg. A nemességtől és a bürokráciától eltérően a polgárság nyitott, elmosódott határú társadalmi réteg. A versenyhelyzet nyitottá teszi új és új személyek és csoportok előtt, és egyben lehetőséget ad a polgári élethelyzetből való kiesésre is. A polgárságba bekerülni nem kaszttagságba való beavatódás, kikerülni belőle nem deklasszálódás. A polgárság és a nem polgári rétegek között széles közöttes zóna terül el. A polgárság ily módon tehát nem alkot úgy típust, mint a nemesség vagy a hivatalnoki kar. A kulturális elitizmust mindig is ingerelte a polgárságnak ez a jellegzetessége. A polgár, ha jómódúan is, de megőrzi plebejus vonásait, akkor "bunkó", ha el akarja sajátítani a nemesség kasztmegmaradását, akkor parvenüként kerül pellengére, ha pedig valóban elsajátítja, és kasztszerűen elkülönül, akkor a harmadik köztársaság francia nagypolgárságának sorsára jut, és "kétszáz családként" az osztály-gyűlölet céltáblája lesz.

A polgári típusnak van eredetmítosza, de ezt a mítoszt a rohamos fejlődés elsöpörte, mielőtt tudatosulhatott volna. Ez a mítosz Napóleon karrierlegendája. Tehetséggel semmiből minden lehetsz, mondja a korzikai ügyvéd fiának (aki még csak nem is francia volt) története, aki tüzérhadnagyból új Nagy Sándor lett. A Napóleon-karrier lényege, hogy szétfeszíti és megnyitja a lehetőségeket a végtelen felé. Napóleon nem egyszerűen császár lett (a hagyományos uralkodó típushelyzete), hanem majdnem az akkori civilizált világ ura. A polgár azonban mégsem rendeződik típussá. Kérdés, vajon az egykori patrícius volna-e a polgár típusa (Márai: Kassai polgárok), vagy Goriot apó, aki a forradalom alatt feketézőként gazdagodott meg. Meddig tapad a pénzhez a gyanú árnyéka és mikortól ad méltóságot - ez tisztázatlan. A viktoriánus kor John Bull figurája karikatúraként született, ma a John Bull Pub vendéglőházat mítoszként vállalja a karikatúra-alakot. Ehhez azonban az angol polgárság magabiztossága kell. Alakulhatna-e Budapest ma mondjuk "Tasziló Bár"? Eltűrne-e a nemesi előkelőségre vágyó úrhatnámság akár ennyi iróniát is?

(A polgári szerep) A modern nagypolgárság a tizennyolcadik század folyamán létrejött Angliában és a Brit Birodalomtól elszakadt USA-ban. ez a polgárság még az ipari forradalom előtt alakult ki. Még nem a gyáriparosok, hanem a gazdag kereskedők felső társadalmi rétegét jelentette. Ez a réteg társadalmi viszonyait az üzleti partner szerepben határozza meg. Üzleti partnere volt mint eladó a vevőnek, üzleti partnere a piaci konkurensnek és a munkavállalónak. Az ipari forradalom megteremtette a gyárat. A nagyvállalat tulajdonosa immár nem egyszerűen üzleti partnere volt munkavállalóinak, hanem a hierarchikus munkaszervezet élén álló "ipari kapitány" (Marx) is. Erre az "ipari kapitány" funkcióra nem alakult ki sajátos polgári szerepminta. Ezt a nagypolgári főnök a feudális helyzetből kölcsönözte: a nagyvállalat munkahelyi vezetőjének szerepe a feudális "úr-szolga viszony" modellje szerint alakult. A múlt század közepétől politikailag meghatározó jelentősége lett annak, hogy egy vagyonos réteg helyzetét piaci partnerként, "üzletemberként", vagy pedig (mint munkahelyi főnök) "úrként" határozza meg. Magyarországon a múlt század végén a modern nagy-kapitalizmus gyárak alapításaként jelentkezett, a polgár típusa az "úr"- főnök lett, nem a kereskedő-üzletember.

Az 1990-es rendszerváltáskor a jobboldali elit egy eljövendő és majdan kialakuló új nagyipar körében tevékenykedő nagytulajdonos-főnök rétegnek tekintette magát, és ez is szerepet játszott abban, hogy az 1945 előtti Magyarország "úriságát" tekintették kasztszervező tényezőként a maguk leendő privilegizált helyzete megjelölésére.

(A versenyképes és a versenyképtelen önálló egzisztenciák) A rendszerváltás utáni polgárosodás nem alakította ki a sok foglalkoztatottat "ipari kapitányként" vezérlő nagytulajdonos réteget. Az úrhatnám szerep gazda nélkül maradt. A hazai polgárosodás problémája a versenyképes és a versenyképtelen önálló egzisztenciák viszonya lett. Ez nem sajátosan mostani magyar probléma. A kapitalista fejlődés alapkérdése, hogy a versenyben a helyzetből adódóan jóval több a vesztes, mint a nyertes. A vállalkozók jelentős része nem állja meg a helyét a piaci verseny kemény feltételei között. Ez az egyik oka a polgári világ általános népszerűtlenségének és a kapitalizmust uraló általános rossz társadalmi közérzetnek (ezt a hangulatot értelmezte Marx elidegenedésként). A versenyképtelen vállalkozó nem fogadja el a haszonelvet, mint a piacgazdaság meghatározó működési elvét. Megszületik a "romantikus antikapitalizmus". A versenyben alulmaradó kistulajdonos nem lehet szocialista, mert tulajdonos, de nem fogadhatja el a versenyt sem, mivel alulmarad benne. Nem tudja a helyzetet értelmezni, ezért csak antropomorf szemlélettel tudja tudatosítani. Ehhez segít a közép-európai antiszemita hagyomány. A német nyelvterületen született, és Magyarországon is ható romantikus antikapitalista szemlélet felfogása szerint a haszonelv nem a kapitalizmus működési elve, hanem a zsidók faji tulajdonsága, amely "megfertőzte" és eltorzította az "árja" német üzleti életet... E feltételezés szerint, ha a zsidókat kikapcsolják a kapitalizmusból, akkor a kapitalizmus ismét "tisztességes" lesz, amint egykor a céhes időszakban volt. A patriarchális felfogás szerint a kapitalizmus akkor tisztességes, ha a méltányosság elve szabályozza a működését. Ez azt jelenti, hogy az adósságot nem kell visszafizetni, ha a törlesztés tönkreteszi az adóst, míg a hitelező anyagi helyzetét nem érinti jelentősen az a veszteség, hogy a tartozását nem kapja vissza. A versenyben alulmaradtak igényt tartanak arra, hogy állami engedéllyel újra és újra állítsák vissza versenybeli esélyüket. A feudális-tradicionális maradványokkal terhes közép-európai térségben ez a törekvés volt a konervatívizmus. Ez biztosította a magát szintén kárvallottnak tekintő történelmi nagybirtok politikai képviseleteinek a tömegbázist. A fentiek egyben megmagyarázzák azt is, hogy a modern magyar konzervativizmust átszövi az antiszemitizmust.

A vesztesek túlsúlya az oka annak, hogy a siker és a kudarc megítélésében egyedül az USA-ban alakult ki az egyértelmű és fenntartás nélküli siker-igenlés (illusztrációként ld. a Dallas-szappanoperát). Az Egyesült Államokban a "frontier" helyzet, a feltáratlan területekre való kitelepülés lehetősége olyan nyitottságot adott a polgári társadalomnak, amelyben korlátlan volt a versenyben alulmaradtak számára az újrakezdés lehetősége. Mire a múlt század második felére a "vadnyugat" betelepül, a siker-igenlés az amerikai társadalom vérévé vált. Európában viszont a kudarccal szemben él bizonyos romantikus empátia, és gyanús a siker. Az európai azt feltételezi a sikeres emberről, hogy a sikert tisztességtelen eszközökkel érte el. Az üzleti sikerről azt gyanítja, hogy mások megrövidítésének az eredménye, a hivatali karriert a talpnyalással és intrikával éri el, a művészi siker pedig a közönség rossz ízlésével való visszaélés következménye. A ma tanulsága: a polgári magatartás sikert igenlő magatartás.

Ha a siker-igenlés vagy elutasítás szempontját is figyelembe vesszük, akkor teljes képet adhatunk a polgári szerep értelmezéséről és értékeléséről az egyes társadalmakban. Amerikában a polgár az üzletember. Csak ott. Angliában a viktoriánus korszakban a polgár tipikus pályaképe: a gyarmati hivatalnok vagy tiszt nyugdíjaztatja magát, és hivatalnoki végkielégítését befekteti. Továbbiakban ebből él mint járadékos magánzó. Az angol polgári szerep a magánzó szerep. A wilhelminus időszak viharos gazdasági fellendülés idején Németországban a polgári érvényesülés példaadó szerep-helyzete a feltalálóé, aki találmánya gyártásából meggazdagodik (Siemens, Benz, Messerschmidt).

A porosz és bécsi fennhatóság alatt polgárosodott területeken a felvilágosult abszolutizmus a közrendűekből hozott létre hivatali apparátust, hogy megbízható hivatalnokai legyenek a nemességgel szemben. A német hatás alatt polgárosodott Közép-Európában ezen okból a polgárság fogalomkörébe került, mint Bildungsbürger, a hivatalnok. Ez értelmezési zavart okoz.

A modern társadalom több társadalmi összetevő munkamegosztás jellegű kooperációjának együttese. Ezekből csak egy a polgár. Nem polgár a modern társadalomban az ipari munkás, a munkásmozgalom proletárja. Érdekeit nem a piacon érvényesíti üzleti partnerként, hanem szakszervezetbe tömörülve politikai érdekharc útján - ez nem polgári magatartás. Nem polgári tényező a bürokrácia. A polgár önálló egzisztencia, nem alkalmazásban álló munkavállaló. A bürokrácia nem a kapitalizmus lényegét jelentő haszonelv szerint működik, hanem a hatalomelv szerint A polgári felfogás szerint az ember azt teszi, amiből haszna származik, a hatalomelvű szemlélet szerint azt, amire kényszerítik. Az állami bürokrácia maximalizálni akarja az állam erőszakszervezeti hatalmát és a gazdaságban a haszonelv helyett az ellátási elvet igyekszik érvényesíteni. Ezt szokás "osztogatás-fosztogatásnak" nevezni. A bürokrácia a magánvállalkozásban is az elnyomó funkciót testesíti meg a hierarchikus munkaszervezet működésében, így a polgáriatlan princípiumot jeleníti meg a tőkés vállalat működésében. Nem sorolható a polgársághoz a versenyképtelen kis-egzisztenciák rétege sem, az a réteg, amelyet a marxisták kispolgárságnak hívtak, mivel ki akarja vonni magát a piaci megmérettetés alól, és paternalista gyámolítást követel.

(A polgárság ma, nálunk) A Fidesz "polgári" programja a versenyképtelenek, a rendszerváltás deklasszáltjainak szanálása. A program vagy hazug szavazatgyűjtési demagógiaként fog lelepleződni az új kormány intézkedéseiben, olyan programként, amelyet a győzelem után szegre akasztanak, mint a majdnem előd Tisza Kálmán a "Bihari pontokat". Vagy megkísérelnek valóban adni valamit azoknak, akiknek annyit ígértek, ezzel belekezdenek a lyukas zsák megtöltésébe.

A polgár a mai Magyarországon a saját lábán megállni tudó önálló egzisztencia, amely nem szorul állami segélyre, és öntudatosan nem is tart erre igényt. Ma a polgárnak self-made man öntudata van, szemben a pofára esett vazallus nagyburzsoá várományosok és a "történelmi középosztály" vélt előkelőségével vigasztalódó versenyképtelen, paternalista államsegély után síró réteg úrhatnámságával. Kis réteg ma a polgárság, és a siker iránti gyanakvás előítélete veszi körül, de a gazdasági fellendülés csak ennek a rétegnek a teljesítményétől várható.

TARTALOMJEGYZÉK