Home |
Publikációk |
Rádiós felvételek |
|
Home |
Publikációk |
Rádiós felvételek |
1. téma: Már van rendszerünk?
|
Már van rendszerünk? Töprengés a mai magyar politikai rendszerrõl - a választások elõtt
Az eszmecsere apropója
az volt, hogy az Osiris kiadónál megjelent Körösényi
András "A magyar politikai rendszer" címû összefoglaló
munkája, amelyet tankönyvnek szánt a szerzõ és
a kiadó. Errõl még az 1998-as választások
elõtt rendezett vitát a Magyar Politikatudományi Társaság.
A bírálók egy dologban feltétel nélkül
egyetértettek: ez a könyv alapmunka, amelyet a jövõben
nem lehet megkerülni sem az oktatásban, sem a kutatásban.
Az egyik felkért bíráló Kende Péter
volt. Vele és a könyv szerzõjével beszélgetett
Herman József, a Magyar Rádió munkatársa.
Herman:Körösényi: - Csak annyit üzen, hogy VAN politikai rendszer. Ez mindig van, függetlenül attól, hogy jól mûködik vagy rosszul, jó, vagy rossz, tetszik-e nekünk vagy va-lami másmilyet szeretnénk. Ez a könyv nem errõl szól, hanem arról, hogy milyen a politikai rendszer és miként mûködik. Tehát leíró, elemzõ, nagymértékben pozitivista alapokon építkezik. Tematikusan vizsgálja egy-egy intézmény, politikai szereplõ - így a kormány, a parlament, a közigazgatás, a pártok, az érdekszervezetek, a politikai osztály - mûködését, mindezt empírikus bázisra építve, és összehasonlító politikatudományi, analitikus keretben. Herman:Körösényi: - Azt hiszem, hogy igen. Egyértelmûen azt lehet mondani, hogy meg tudjuk határozni a magyar politikai rendszer legfontosabb alkotmányos jellemzõit, az intézményrendszer legfontosabb vonásait és mûködését, és ugyanígy meg tudjuk határozni a szereplõk - tehát a politikusok, a pártok, vagy akár a szavazók, vagyis a társadalom - legfontosabb jellemzõit a viselkedésben, a politikai kultúrában és a gondolkodásban. Herman:Körösényi: - Ez valóban nem könnyû... Ha egy szóval akarunk mondani valamit, akkor talán ez a stabilitás lenne. A politikai rendszer egészére nézve talán ezt lehet mondani, de nem biztos, ezzel sokat mondunk. Ha a magyar politikai kultúrát szeretnénk jellemezni, akkor azt mondhatjuk, hogy erõs a politika-ellenes érzület, és van egy erõs depolitizált légkör, amely ellenszenvvel, bizalmatlanul tekint a politikusokra, a politikai pártokra, a parlament szereplõire és ezeknek az egymással szembeni versenyére és vitájára. Ezekkel a szereplõkkel szemben a magyar politikai kultúrában felülértékeltek a közvetlen módon nem politikai, hanem valamilyen politika-mentességet árasztó, vagy politika-mentesnek hitt szereplõi, akik valamilyen módon a közvélemény szerint politika felettiek. Ilyen például az Alkotmánybíróság, a köztársasági elnök, vagy a közigazgatás egésze, a szakértõk, a technokraták vagy az értelmiség bizonyos csoportjai.... Minden ami pártpolitika-mentes, és a politikai viszálykodástól, a pártérdekektõl mentes hordozója lenne a közérdeknek, így jelenik meg a magyar politikai gondolkodásban. Herman:Körösényi: - Azt hiszem, hogy ennek mélyebb gyökerei vannak, ez a magyar tradíció része az elmúlt egy-másfél évszázadban. A politikai kultúra két fõ irányból közelíthetõ meg és kutatható. Az egyik - ez van ma az elõtérben -, a szociológia, az attitüd-vizsgálatok, amelyek kimutatják ezeket a vonásokat ma is. Sok tekintetben a korábbi, 70-es 80-as évekbeli vizsgálatok is igazolták a közügyektõl való elfordulást, a depolitizáltságot, a magánügyekkel való foglalkozást. A másik egy hagyományos, szellemtörténeti megközelítés, ami tulajdonképpen a történelmet vizsgálja. Itt a vitában is - igaz kritikailag - vetették fel a politikai kultúra fejezet egyik pontját, ahol a nemzet-karakterológiai vitát említem. A szellemtörténeti vagy kultúrkritikai irodalom, például a két háború között, nagyon hasonló jegyeket talált: a közügyektõl való elfordulást, kimondja, hogy a magyar az magába forduló, és szkeptikus a közügyekkel kapcsolatban. Van egy szalmaláng-lelkesedés, a hirtelen föllángoló érdeklõdés, majd visszasüppedés ebbe az érdektelenségbe. Herman:Körösényi: - Igen, a változások éveiben... ez annak ellenére így van, hogy nagyon sok a törés a magyar politikában. Az elmúlt másfél évszázadban nagyon sok rezsim-váltás volt. Voltak forradalmak, lázadások, tömegmozgalmak. De ezek mindig nagyon rövid idõre mobilizálták a népességet, és nem vált tartós, szervezett mobilizációvá, mint amilyen a század elsõ felében Nyugat-Európában a tömeg-pártok voltak. Ez hiányzott. 1945-ben indult el a szervezett tömegpártok irányába a fejlõdés, de azt tudjuk, hogy ez 1947-tõl megszakadt, és ezeket a pártokat feloszlatták és betiltották. A magyar pártok a dualizmus korában, vagy a két háború között nem tömegpártok, és késõbb, '45 után is csak nagyon rövid ideig voltak azok. A Rákosi-korszak is csak néhány évig volt igazán mobilizációs, de csak egy politikai diktatúrának a pártjába, a kommunista pártba mozgósított a rezsim mellett - ez is rövid ideig tartott. A Kádár-rendszer pedig tudatosan depolitizáló stratégiát alkalmazott. Herman:Körösényi: - Hogy az állampolgároknak megfelel-e, azt nem tudom, de elfogadják. Nagyobb mozgalmak az alkotmányos rendszerrel szemben nem jöttek létre, legfeljebb kritikák vannak. Politológus szemmel azt mondhatom, hogy egészében véve megfelel annak, hogy a különbözõ változásoknak, politikai törekvéseknek tere legyen... Megjelenhetnek a nyomáscsoportok, az érdekszervezetek szintjén, akár a pártokon keresztül, akár lobbyn keresztül, vagy egy olyan dimenzióban, amirõl a könyvemben egyáltalán nincs szó: az informális, nem intézményesült kapcsolatokban, vagy a korrupcióban, amely az utóbbi években nagymértékben a figyelem elõterébe került. Az intézményrendszer ennek teret ad, legalábbis biztosítja ezeket a funkciókat. Az állampolgároknak legfeljebb a szavazatuk erejéig, és csak annak, aki ezzel él... Mindig az a fõ kérdés, hogy milyen nyomáscsoportoknak, érdekcsoportoknak ad nagyobb, és melyeknek ad kisebb lehetõséget az intézményrendszer. Nálunk nagy súlya van a politikai pártoknak, ez különösen a rendszerváltás forgatókönyvébõl következik. Ez a nagy súly két irányban is jelentkezik. Az egyik az érdekszervezetekkel, a szervezett érdekcsoportokkal szemben, amelyek a rendszerváltás idõszakában nagyon háttérbe szorultak, késõbb azonban jobban intézményesültek, mégis mindez a pártokhoz képest nem hangsúlyos szerep. A másik irány, a nem szervezett csoportok, a mozgalmak, az úgynevezett civil kezdeményezések, vagy akár a közvetlen demokrácia intézménye... Gondolok itt a népszavazásra, amely viszonylag könnyen mozgásba hozható, és direkt állampolgári részvételre lehetõséget adó elemként került az alkotmányba a rendszerváltáskor. Mégis a gyakorlati tapasztalatok, az elmúlt 8-10 év mûködése azt mutatja, hogy ez a pártoknak vált mobilizációs eszközévé: sok népszavazást a pártok kezdeményeztek, de még fontosabb, hogy a sikeres, az egyáltalán kiírt népszavazások csak ilyenek voltak... Az úgynevezett spontán, civil kezdeményezésû népszavazások mind kudarcot vallottak: vagy a procedurák buktatóin, vagy még inkább ott, hogy nem írták ki, mert az alkotmánybíróság ítélte olyannak, ami ellentétes az alaptörvénnyel és ezért nem lehet kiírni, vagy procedurális módon a politikusok vakvágányra vezették ezeket a politikai kezdeményezéseket. Azt is lehet mondani, hogy az intézményesült politikai osztály önvédelme elég erõs, és a mozgalmi jellegû politizálás kezdeményezéseit sikerrel visszaverte annak ellenére, hogy alkotmányosan, elvileg nagyon széles lehetõség nyílt erre... Erre utal az is, hogy közben, a 90-es években szigorították a népszavazási kezdeményezés lehetõségét és szabályait ( pl. hogy hány aláírás kell, milyen idõtávon belül stb.). Az adott intézményrendszer a politikai szereplõknek is egyenlõtlenül nyújt esélyt, lehetõséget. Gondoljunk a választási rendszerre, ami a kis pártokat kiszûri, a nyertesnek pedig többlet-mandátumokat ad. Ez aránytalanság. Másrészt ha a lakosságot, a szavazókat vesszük, ez - mint olyan - nem politikai szereplõ, csak úgy van, vagy csak egy fikció... Tehát viszonylag alacsony a politikai aktivitás Magyarországon, alacsony a részvételi hajlandóság, és nemcsak a választásokon, hanem még inkább a politikai részvétel egyéb, mozgalmi formáiban, vagy a tiltakozásokban... Ez azt jelenti, hogy az emberek elfogadják a politikai intézményrendszert olyannak, amilyen. Ilyen értelemben a magyar politikai rendszer legitim, mert a lakosság elfogadja. Herman:Kende: - Erre nem olyan könnyû válaszolni, mert ehhez voltaképpen nagyobb történelmi távlat kellene. Az én válaszom alapvetõen igenleges. Ezt a politikai rendszert a '89-es változások teremtették meg és a '90-ben majd 1994-ben megválasztott Országgyûlés törvénymódosító, alkotmánymódosító intézkedései finomították. Megfelel, ha semmiféle nagyobb krízis nem zavarja meg. Ha nincsenek krízisek, ha az intézmények mûködni tudnak, ha a kormányváltások az elõírt szabályok szerint folynak le, akkor mondhatjuk, hogy ez az intézményrendszer mûködik. Ha nem mûködne, akkor állandó krízisek ráznák meg, és olyan ideiglenes válaszokat kellene adni, amelyek már kívül esnek az intézmények által megszabott kereteken. Ilyesmire nem került sor Magyarországon az elmúlt 8-9 évben, és ebben az értelemben nyugodtan mondhatjuk, hogy mûködik a magyar demokrácia intézményrendszere. Herman:Kende: - Ezt az intézményrendszert a magyar társadalom, a magyar társadalom képviselõi egy olyan pillanatban dolgozták ki és fogadták el, amely nyilvánvalóan egy új elindulást tett szükségessé. Összeomlott a szovjet típusú államiság, annak a helyébe kellett állítani egy másfajta államiságot. A közhangulat az volt, hogy ez az új államiság egy demokratikus államiság legyen, és ennek a fõbb jegyeit azok, akik az alkotmány-módosításokkal és a törvényalkotással voltak megbízva, az európai modellnek megfelelõen dolgozták ki. A modell közös vonásai a jogállamiság, a választások szabályszerû lebonyolítása, a hatalmi ágak bizo-nyosfajta szétválasztása, a népszuverenitás, illetõleg az erre nehezedõ jogi kontrollok, és így tovább... Ez a politikai rendszer egy nagy európai modellbe illeszkedik, és olyan jól illeszkedik ehhez, hogy amikor fölmerült Magyarország Európai Unió-s tagsága, akkor az országról készült brüsszeli jelentésben a legpozitívabb megállapítások a magyar politikai rendszerrõl voltak: Magyarország a jogállamiság szempontjában összhangban van az európai követelményekkel. De: a magyar társadalom a magáénak érzi-e ezt a rendszert? - ez itt a nagy kérdés. Erre csak óvatos választ lehet adni. Tudniillik erre szintén érvényes, hogy ha szabályosan lezajlanak a választások, ha a kormányalakítás ennek alapján történik, akkor a társadalom alapvetõen elfogadja a politikai rendszert. De ha közelebbrõl megnézzük a magyar társadalom különbözõ csoportjainak a vélekedését a helyzetrõl, akkor nagyon sok elégedetlenséggel találkozunk. Nagyon sokan vannak, akik úgy érzik, hogy ez a politikai rendszer nem elég reprezentatív, és bár formailag képviseleti rendszer, de mégsem eléggé fejezi ki azt, amit a magyar társadalom "akar". Ez a kritikai vélemény egyaránt hallható a politikai térfél baloldalán és a jobboldalán. Herman:Kende: - Van egy nagyon elterjedt nézet Magyarországon: úgy hangzik, hogy hasadás van a politikai elit és a köznép között. Tehát hogy a politikai rendszer mûködése inkább felel meg annak, amit a politikai elit tart jónak, és kevésbé vagy egyáltalán nem felel meg annak, mit a köznép tart jónak. A köznépben, a közemberben nagyon sok olyan képzet van a politikáról, amely a korábbi évtizedekben halmozódott fel, vagy ami sokkal régebbi nézetekhez kapcsolódik, és amely eltér azoktól az alapelvektõl, amelyekre a modern európai demokrácia épül. Az egyik ilyen nézet az, hogy az Országgyûlésben úgy kell képviselve lenni a közembernek, hogy ott a különbözõ társadalmi osztályok és rétegek kitapinthatóan jelen vannak. Ez meglehetõsen primitív nézet, mert a különbözõ társadalmi osztályok nem azáltal jutnak képviselethez, hogy az Országgyûlésben munkások és parasztok és közepes rangú hivatalnokok, katonák és papok vannak képviselve, hanem azáltal, hogy olyan politikai irányzatok vannak jelen, amelyek a társadalomban kifejezõdõ törekvéseknek és érdekeknek valamiféle szintézisét adják. Ezek a szintézisek lehetnek különbözõk, ezek vitában állnak egymással, ezeket a szintéziseket vannak hivatva kifejezni a pártok és ezeken a szintéziseken keresztül van képviselve a magyar társadalom. De a társadalomban nagyon sokan nem így látják, és úgy gondolják, hogy akik õket képviselik, nem igazán képviselik õket. Igazán akkor képviselnék õket, ha azokat az egyszerû gondolatokat hangoztatnák, amelyek a köznépben élnek. Ez a hasadás kétségkívül megvan és azzal függ össze, hogy Magyarországon a parlamentáris demokráciának a múltja ha nem is rövid, de nem is olyan egyenes vonalú, hogy a politikai intézményeket bejártnak és otthonosnak tekintsék az emberek. Aztán vannak másfajta elégedetlenségek, amelyek azzal függnek össze, hogy az elmúlt 10 év gazdaságilag nagyon nehéz volt, sok embernek a helyzete tényleg megnehezült. Ezt nem ellensúlyozza sokak szemében az, hogy másoknak a helyzete viszont megjavult. Miután ilyen fájdalmak és nehézségek vannak, sokan ebbõl arra következtetnek, hogy emögött kell hogy legyen valamilyen összeesküvés, hogy azok akik ott ülnek a tûz közelében, azok a maguk javára fordítják az intézményeket... Herman:Kende: - ...a politika úri huncutság, és ennek csak az lehet a magyarázata, hogy a politikát régóta összehangolt bolsevisták intézik, vagy olyan begerjedt nacionalisták, akik egyáltalán nem értik, hogy mi fáj a köznépnek, hanem csak távoli álmokat kergetnek.... Mindenképpen valamiféle összeesküvés gyanúja húzódik meg amögött, hogy a dolgok nem mennek olyan jól, mint ahogy ezt az átlagember szeretné. Ezen a bajon csak az tudna segíteni, hogy ha valóban a magyar helyzet konszolidálódnék, ennek az volna az eredménye, hogy mindenki egy kicsit jobban él, mint 2-3 vagy 5 évvel vagy akár 20 évvel korábban. Ebben az esetben valószínûleg a fájdalmak is kisebbek volnának, ámbár nincs olyan politikai rendszer, amelyben az emberek mindig elégedettek. Mindig vannak elégedetlen rétegek és a politikai váltások azért következnek be, mert hol egyik, hol másik politikai irányzat tud megnyugtatóbb választ adni ezekre az elégedetlenségekre. Ehhez egy bizonyos bejáratottság kell, és ezzel a magyar politikai intézményrendszer még nem rendelkezik, és nincs meg az intézmények iránti bizalom sem. Egy lépéssel tovább mennék: ez a politikai elit. Azok az emberek, akik a politikát csinálják - nevezhetjük õket a politikai osztály tagjainak, tehát a politika mesterei. Õk Magyarországon még nem tudták kialakítani azokat a rutinokat, amelyek egy politikai rendszer zökkenõmentes mûködéséhez kellenek. Nem is a tehetség hiányzik - bár az embernek sokszor az az érzése, hogy a tehetség sincsen olyan mértékben jelen, mint kellene -, hanem a tapasztalat, és ezért elégedetlenség van a politikai elit nívóját illetõen is. Sokan gondolják, hogy a politikai elit egyáltalán nincs a helyzet magaslatán. További probléma az, hogy egy országban, ahol nincs régóta piacgazdaság, ott az az érzése lehet az embereknek, hogy a piac tulajdonképpen magánérdekeket szolgál, hogy a politikai osztály maga is hozzájárul ahhoz, hogy erõforrások magánkasszákba mennek vagy magánzsebekbe folynak be, ezért nem olyan nagyon magas a tekintélye azoknak a politikai erõknek, amelyek a színen vannak. Egészében én azonban mindezt nem sorolnám bele azokba az érvekbe, amelyek arra szolgálnak, hogy kimutassák: Magyarországon nem mûködik a politikai rendszer, mert igenis mûködik - csak nem tud ennél jobban mûködni. Herman:Körösényi: - Az alkotmányos keretek, a fõbb intézményi struktúra az 1989-90-es rendszerváltáskor kialakult a két nagy alkotmány-reform csomaggal, és bár utána nem maradt változatlan, de gyökeres változás nem történt, ezen az irányon belül haladtak. Véleményem szerint a legfontosabb, amit kiemelhetünk, hogy nagyon nagymértékû Magyarországon az intézményes hatalom megosztása: a hatásköröknek, a hatalmi ágaknak az elválasztása, a hatalom megosztásának az elve nagyon erõsen jelentkezik. Herman:Körösényi: - Nem kívánom értékelni, hogy jó vagy rossz. Ez a hatalom-megosztás nagyon erõs: az Alkotmánybíróság, a köztársasági elnök, az alkotmánybírák is aktivista módon léptek be a politikai küzdõtérre. A 90-es évek elején a köztársasági elnök - alkotmányos jogköréhez képest - kiterjesztõ értelemben fogta fel jogkörét, és nagyon komoly politikai ellensúlyává vált az Antall-kormánynak. A hatalommegosztás a magyar politikai gondolkodásban egyértelmûen pozitívan jelent meg, és úgy gondolom, hogy háttérbe szorultak, elhalványultak ennek a hatalommegosztásos intézményrendszernek a hátulütõi, a hátrányai. A hatalommegosztás összefügg bizonyos konszenzus-keresõ politikai gondolkodással, és a politikai kultúrának a viszályt, pártoskodást elutasító felfogásával is. A konszenzusos gondolkodás nagyon sok olyan elemet rakott be az intézmény-rendszerbe, amely csak akkor teszi lehetõvé a döntést, amikor a szereplõk minõsített többsége ért egyet vele - tehát a kétharmada. Nem azt mondom, hogy ez jó vagy rossz, hanem azt, hogy a nagyon nagy konszenzus megkövetelése az intézményrendszerben patthelyzethez, és a döntések elmaradásához vezethet. Erre egyik példa az alkotmánybírák kinevezése. Herman:Körösényi: - A magyar kormányzati rendszer parlamentáris rendszer: a végrehajtás politikai vezetõje a kormány, de ez a parlamentnek felelõs, a Parlament bizalmából kormányoz. Ez jelenti a parlamentáris rendszert. Tehát a kormányt meg lehet buktatni, nem független a parlamenttõl, ellentétben például az amerikai elnöki rendszerrel, ahol az elnök független a kongresszus bizalmától, a kongresszus nem tudja megbuktatni, az elnököt az állampolgárok választják. A magyarországi parlamentáris rendszer sajátosságai mind egy irányba mutatnak: ez pedig az, hogy csökkenti, gyengíti a törvényhozás és a végrehajtás - másképpen a kormány és a parlament közötti - összefonódást. Az igazi parlamentáris kormányzati rendszer lényege, hogy a kormány és a parlament összefonódik, és cselekvési egységet képez a kormánytöbbség révén. Ehhez képest a korlátozott parlamentarizmus ennek az összefonódásnak a gyengítését jelenti, és a hagyományos hatalmi ágak elválasztásán és egymástól való függetlenítésén nyugvó alkotmányos dualizmus irányába mutat. Ezt a dualizmust testesítették meg az alkotmányos monarchiában a XIX. századig, ahol a végrehajtást a királynak, az uralkodónak felelõs kormány végezte, amely nem függött a parlament bizalmától - mint például a Birodalmi Németország az elsõ világháború elõtt. Herman:Körösényi: - Ma ez az amerikai elnöki rendszerben testesül meg, ahol egymástól független a törvényhozás és a végrehajtás, egyik sem felelõs a másiknak. A parlamentáris rendszerben a végrehajtást vezetõ kormány felelõs a parlamentnek, másrészt a parlament sem független a kormánytól, hiszen a végrehajtás általában feloszlathatja az államfõ közbeiktatásával, tehát kölcsönösen függenek egymástól. Ha a kormány elveszti a bizalmat, megbukik vagy megbuktatják, és egy új kormányt, más többségû kormányt alakítanak, vagy feloszlatják a parlamentet és új választásokat írnak ki, hogy biztosítsák a parlament és a kormány politikai egységét. Ez az, ami a magyar parlamentarizmusban nincsen meg. A kormány az nagymértékben független a parlamenttõl, hiszen csak a konstruktív bizalmatlansági indítvány révén lehetne megbuktatni, ha egyben egy újabb miniszterelnök mögött lenne többség. A miniszterek politikai felelõssége korlátozott, nem függenek a parlament politikai bizalmától, be kell számolniuk, de megbuktatni csak a kormányfõ tudja õket - õ bármikor elbocsáthatja a miniszterét, de a parlament nem, mert nem lehet velük szemben bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ugyanakkor korlátozott a parlament feloszlatásának a lehetõsége is, ilyen kezdeményezéssel kormányfõ nem élhet, és a köztársasági elnöknek is igen korlátozott a lehetõsége. Van még egy elem, amely ezt a dualizmust erõsíti: ez a már említett kétharmados döntéshozatali szabály. Most nem az alkotmánymódosításról beszélek, hanem arról, hogy mintegy három tucat klasszikus törvényhozási tárgykörben csak minõsített többséggel lehet törvényt hozni, és nagyon sok személyi kinevezésnél is van ilyen minõsített többségi szabály. Emiatt a hagyományos felelõsségi elem csorbát szenved, mert bizonyos tárgykörben nem elég az 50 százalék plusz egy szavazat, a kormánynak estenként ennél szélesebb konszenzusra van szüksége, tehát rajta kívül álló politikai erõktõl függ, azaz a parlamenti felelõsség értelmetlenné válik. Nem vállalhat felelõsséget a kormány azért, amiben az ellenzéktõl is függ, hiszen az egyharmadot elérõ ellenzéknek ebben a tárgykörben vétójoga van. Mindez azt jelenti, hogy a klasszikus parlamentarizmusra jellemzõ politikai összefonódás csorbát szenved. Herman:Körösényi: - Ellenkezõleg, megerõsíti a stabilitásról mondottakat, hiszen nem született új alkotmány. A keretek, amelyek a rendszerváltáskor kialakultak, tartósnak bizonyultak. Nem volt olyan erõs politikai érdek, vagy nem ez került többségbe, amelyik az új alkotmány megteremtését és életbe lépését elérte volna. Azt hiszem, hogy ez egyértelmûen a stabilitás jele. Ami itt a vitában is felmerült: amikor a könyv megírására felkérést kaptam, és elkezdtem dolgozni, akkor még javában folyt a parlament alkotmányelõkészítõ bizottságának a munkája. Végül is megvolt annak a teoretikus lehetõsége, hogy miközben én lázasan dolgozom az alkotmányos rendszer leírásán, közben átírják az alkotmányt és kidobhatok a szemétkosárba mindent - legalábbis ezt a fejezetet. Én úgy gondoltam, hogy ez az új alkotmány nem fog megszületni, és ez így is történt. Úgy gondoltam, hogy a politikai erõviszonyok, a politikai szereplõk érdekei, az intézmények a mûködési sajátosságai, az alkotmányozáshoz szükséges szinte teljes politikai konszenzus meg fogja hiúsítani ezeket a törekvéseket - ha egyáltalán voltak komoly politikai erõk, amelyek ezen munkálkodtak. Herman:Kende: - Körösényi András munkája tankönyv, amely politikaelméleti tanulmányokat folytatók, vagy jog- és államtudományi hallgatók számára világítja meg azt, hogy mi is a magyar politikai rendszer és hogyan mûködik, és ennél fogva az alapoktól indul el. A kérdés, amelyet föltett: mennyire tekinthetõ rendszernek az, ami Magyarországon van? Feltétlenül rendszernek tekinthetõ a szónak a "politikai rezsim" értelmében, amely mindenképpen létezik, és amelynek nem abszolút feltétele, hogy egy politikai rezsim valami koherens egészet alkosson. Leírható azáltal, hogy mik az intézményei, és hogy mik a játékszabályai - mert minden rendszernek, még a legösszetákoltabb rendszernek is vannak intézményei és játékszabályai, és ebben az értelemben minden politikai rezsimrõl lehet adni leírást. Körösényi könyvébõl azonban kiderül az, hogy a magyar politikai rendszernek egy igen koherens intézményrendszere van, amely nem mondható történelmileg esetlegesnek vagy összedobottnak, hanem egy meglehetõsen átgondolt szabályrendszer. Természetesen nem végleges, mert minden ilyen rendszer állandó fejlõdésben van, de ismétlem: a szó erõs értelmében rendszer, mert összefüggés van aközött, ahogyan a választásokat megszervezik, és ahogyan a kormány megalakul, és aközött, ahogy a törvényeket hozzák, ahogyan a társadalom különbözõ rétegei beleszólnak vagy nem szólnak bele abba, ami történik. Ez egy olyan intézmény-láncolat, amelynek az egyes elemei nagyon szorosan kapcsolódnak, és amely alapvetõ vonásaiban megfelel a mai uralkodó európai politikai modellnek. Herman:Kende: - A magyar politikai rendszer konszolidáltnak mondható, vagyis megvannak azok a szabályok, amelyek mindenfajta változást lehetõvé tesznek. Ez a konszolidált rendszerek sajátja. Stabilnak én akkor mondanám, hogy ha alapvetõ intézményeket illetõen nem merülnének fel kételyek és akkor, hogy ha bizonyos politikai erõk fönn tudnának maradni több politikai cikluson keresztül. Egy politikai rendszer stabilitásához ugyanis hozzátartozik az, hogy egy-egy új választás nem eredményez föltétlenül teljes õrségváltást, mert az emberek csak a részletekkel elégedetlenek, de nem várnak hirtelen valami teljes újdonságot. Ebben az értelemben nem hiszem, hogy a magyar politikai rendszer eljutott ehhez a stabilitáshoz, de eljutott a konszolidáltsághoz, amennyiben a játékszabályokat illetõen teljes egyetértés van a politikai színen lévõ erõk között. Ezt még a szélsõségek, vagy ha úgy tetszik az úgynevezett szélsõségek sem fenyegetik, azok sem akarják gyökeresen megváltoztatni a játékszabályokat. A szabályokat illetõen stabilitás van, de a játékvezetést illetõen már nincs stabilitás. Ez abban jut kifejezésre, hogy minden választásnál újból fölmerül: gyökeres változásra van szükség. Ezt a beszélgetést május 8-án folytatjuk, és én nem tudom megjósolni a választások eredményét. Amit mondok, azt a választások nagyon erõsen alátámaszthatják. Amennyiben azt mutatják, hogy a '98-as választás megint egy új leosztást hoz az '94-eshez képest - mint ahogy a '94-es új leosztást hozott a '90-eshez képest, és ahogy a '90-es is új leosztás volt a megelõzõhöz képest -, akkor ez nagyon csattanós érv amellett amit mondok: Magyarországon még nincsen stabilitás, de van konszolidált politikai intézményrendszer. Ha a '98-as választások - amelyek a következõ napokban lesznek a beszélgetéshez képest -, a '94 és '98 közötti kormánykoalíciónak az újraválasztását hozzák, akkor ez Körösényi tézisét erõsíti: hogy itt már egy bizonyos stabilitás is kezd kialakulni, tehát a társadalom elfogad egy irányzatot, és hajlandó egy második ciklusban is újra megválasztani. Ebbõl a szempontból nagyon érdekes az, ami a következõ 2 és fél héten következik, mert pontosan erre a kérdésre fogunk választ kapni. De akármi is a magyar választók döntése, azt ma is bizonyosra vehetjük, hogy a játékszabályokat illetõen nem lesz alapvetõ változás, csak a politikai személyzet fog kicserélõdni, ami egy demokráciában teljesen természetes valami. Ha így lesz, akkor azt a tézisemet igazolja, hogy itt a politikai rendszer maga eljutott a politikai konszolidáltság állapotába. Herman:Kende: - A kétkamarás parlament bevezetését én azért javasoltam '94-ben, mert úgy láttam, hogy a magyar választási rendszer voltaképpen már eleve kétféle módon megválasztott képviselõket hoz be az országgyûlésbe. Talán világosabb volna a választási rendszer, ha ezt a kétféle módozatot szétválasztanák, és volna egy kamara, amelybe egyéni választókörzetek választása alapján kerülnének be a képviselõk, és volna egy másik kamara, amelyben a nagy irányzatok volnának képviselve arányossági alapon - ezek pedig a pártok. Ez a koncepció lényegesen eltér azoktól a nézetektõl, amelyeket az utóbbi egy-két évben többen kifejtettek, hogy kellene egy korporatív jellegû második kamara, amelyben kisebbségek, egyházak, szakszervezetek, egyéb érdekképviseleti szervek volnának képviselve. Az én fölfogásom szerint az ilyenfajta intézmények egy konzultatív testületben képezhetnek valamiféle második vagy harmadik kamarát, de semmiképpen sem alkothatják az országgyûlés szerves részét. A magyar demokráciának - mint általában az európai demokráciáknak -, egyik alapelve az állampolgárok egyenlõsége, és nem képzelhetõ el egy olyan korporatív kamara, amelyben az állampolgárok egyenlõen volnának képviselve. Ez olyan elgondolás, amely ha megvalósulna, talán elégtételt hozna bizonyos kisebbségeknek és érdekcsoportnak, amelyek közvetlenül szeretnének megszólalni a magyar parlamentben. Ugyanakkor visszavetné a magyar demokráciát abból a szempontból, amelyrõl beszéltem: az állampolgárok egyenlõsége szempontjából. Egy ilyen korporatív kamarában volnának olyan állampolgárok, akik többszörösen jelen lennének (pl. egy kisebbségi evangélikus munkás többféle minõségben is jelen volna - ott lenne, mint evangélikus, mint munkás, és mint mondjuk például szlovák), és ugyanakkor volnának olyan állampolgárok, akik egyszer sem lennének képviselve. Ez a korporatív rendszer nagyon rázós dolog. Én nem erre, hanem arra gondoltam, hogy a magyar képviseleti rendszer nem elég világos, mert a képviselõket kétféle elv szerint választják meg - én ennek a szétválasztását javasoltam. Ezt a gondolatot továbbra is érvényesnek tekintem. Ahhoz, hogy ez megvalósítható lehessen, olyan alkotmánymódosításra - vagy egy olyan új alkotmányra -, volna szükség, amelynek a megszavazása úgy látszik a mai magyar viszonyok mellett lehetetlenség. Új alkotmányt kétféleképpen lehet hozni: vagy úgy, hogy van egy válsághelyzet, amelyben azon melegében hoznak alapvetõ változtatásokat, vagy pedig olyan módon, hogy teljes konszenzus van a politikai erõk között bizonyos változtatásokat illetõen. Mint '94 és '98 között kiderült, sem az egyik, sem a másik helyzet nem áll fönn, és én ezért nem nagyon számítok arra, hogy Magyarországon az intézményrendszerben lényeges változások lesznek a következõ években. |
| TARTALOMJEGYZÉK |  |