Make your own free website on Tripod.com
 

Home

Publikációk

Rádiós felvételek

TARTALOMJEGYZÉK

A mai magyar politikai rendszer

2. téma: Két generáció szembenéz - 60 nap után



LIPOVECZ IVÁN:

Előszó

in: Kelet-Európa tíz éve. Zsebvilág '99, HVG



Az utóbbi kétszáz évben - tehát lényegében a társadalmi és a technikai forradalmak keretezte legújabb kori történelemben - Európa három nagy műtéten esett át. Az elsőt a napóleoni háborúk korát lezáró 1815-ös bécsi kongresszussal, a másodikat az 1917-1920 között az első világháború folyományaként bekövetkezett eseményekkel, míg a harmadikat a hitleri rémuralom bukásával lehet azonosítani. Mindhárom esetben mérhetetlen pusztítás és emberi szenvedés volt az előzmény, és alapvető hatalmi-politikai átrendeződés a következmény. E két évszázados történelmi periódus végén - s egyben a harmadik évezred hajnalán - azután megtörtént Európa negyedik "átszabása" is.

Ám anélkül, hogy ehhez egyetlen ágyúnak is el kellett volna dörrennie, és hogy ezért - a Ceausescu házaspárt leszámítva - bárkinek is az életével kellett volna fizetnie. S főleg anélkül, hogy egyetlen országot is megalázó nemzetközi szerződéssel térdre kényszerítettek volna. 1989, a berlini fal leomlásának, a kelet-európai pártállamok önfelszámolásának az éve, és a vele kezdődött évtized - amit politikai értelemben rendszerváltásnak, gazdasági-társadalmi értelemben pedig az átmenet korszakának szoktak nevezni - végső soron azt eredményezte, hogy nincs többé kétféle Európa.

E tíz év túlzás nélkül forradalminak nevezhető történéseit azonban aligha volna szabad idealizálni. A viszonylag békés előzményekért (is) utóbb nem kis árat kellett fizetni. A darabjaira hullott nagy délszláv állam területén 1991-ben kitört és tulajdonképpen még napjainkban is dúl a polgárháború. A Szovjetunió szétesésének folyamatát pedig két - a második esetben nem is teljesen vértelen - moszkvai puccskísérlet és a máig sem szűnő orosz-csecsen háború kísérte.

Az etnikai gyűlölködés lángja mindenfelé magasra csapott, a korábban egy államban élt népek közé sorompók ereszkedtek. A nagyarányú gazdasági visszaesés, a zabolátlan infláció, a máról holnapra tömegessé lett munkanélküliség - s mindezek nyomán az elszegényesedés - Európa közel 300 milliós keleti felének vált közös osztályrészévé. Ez került a mérleg egyik serpenyőjébe. A másikba pedig, hogy megindult a gyors vagyonosodás, a tulajdon és vele a jövedelmek rapid újraosztása, megjelent az addig legfeljebb csírájában létezett vállalkozói réteg, és megkezdődött az egész térségnek a fejlett Nyugat irányába történő szerves integrálódása.

A hatvanas-hetvenes évek - nemzetközi politikai értelemben a nagyhatalmi erőegyensúly ellenére sem igazán stabilnak tekinthető - időszakában sorra jelentek meg a különböző futurológiai tanulmányok, amelyek legjobb esetben is csak a két rivális rendszer egymáshoz történő közeledését (akkor használatos kifejezéssel: konvergenciáját) jósolták. Nem volt olyan jövőkutató, aki komolyan hinni, mert volna az egyik teljes megszűnésében, illetve a kapitalizmus világméretű újjászületésében. Aminek bekövetkezését nemcsak a szocialistának nevezett rendszer totális összeomlása siettette, de egyrészt néhány valóban történelminek nevezhető személyiség aktív szerepvállalása, másrészt pedig az érintett népeknek azon, saját történelmük leckéiből merített, mondhatni "kollektív bölcsessége", hogy a most felkínált esélyt - legyen bármennyire kín-keserves is az átmenet - nem szabad elszalasztani.

Korai volna még az a fajta mérlegkészítés, amely a szabadságra találásból felszabaduló energiák által produkált eredményeket összevetné az évtizedekig paternalista bánásmódhoz szokott társadalmak új keletű magárahagyatottságából fakadó - s az egyes ember számára szubjektíve talán a valóságosnál is nagyobbnak tűnő - veszteségekkel.


TARTALOMJEGYZÉK