Home |
Publikációk |
Rádiós felvélek |
|
Home |
Publikációk |
Rádiós felvélek |
3. téma: A magyar politikai rendszer intézményei
|
A pártok (in: Körösényi András: A magyar politikai rendszer, 70-74. old. Osiris Kiadó, Budapest, 1998.)
Az átmenetben és az új, demokratikus intézményrendszer kiépítésében Magyarországon meghatározó volt a pártok szerepe. A politikai élet középpontjába a pártok, pártpolitikusok kerültek, az új politikai osztály a pártelitekből rekrutálódott. Magyarországon átmenetileg sem jött létre egy "civil fórum"-szerű mozgalom a pártállammal szemben: a kommunista rendszer ellenzéke kezdettől fogva, kulturális és ideológiai értelemben, de személyi állományát tekintve is megosztott volt. Ennek következtében a kialakult sokpártrendszerben erős verseny és polarizáció jött létre. Magyarországon a pártok vezető szerepre tettek szert a politikai intézményrendszerben: az angolszász politikatudomány terminusával "party government", azaz pártkormányzat, a német politikatudomány terminusával "Parteienstaat", azaz pártállam, az olasz politológia fogalmazóval pedig "pártokrácia", azaz párturalom alakult ki. A pártok ugyanis politikai képviseleti funkciójuk mellett uralják a törvényhozást, vezetőik töltik be a végrehajtó hatalom csúcspozícióit (ők adják a kormány tagjait, az államfőt, vezető köztisztviselőket stb.), s bizonyos mértékű kontrollt gyakorolnak a közigazgatás, az önkormányzatok, a bíráskodás intézményrendszere és személyzete felett is. A pártok, miközben az állampolgárok önkéntes szervezetei, az alkotmányban is rögzített közjogi státussal és állami pénzügyi erőforrásokkal bírnak. Az állami és félállami, illetve egyéb közintézmények pártok általi penetrációja nem korlátlanul erős: nem éri el az Ausztriában kialakult mértéket, de még talán azonban az NSZK-ét sem. Az állami és társadalmi élet pártosodásának erős korlátai jöttek létre. Ilyen korlát, hogy közel fél évszázad egypárti diktatúrája után egy erős pártellenes légkör, politikai kultúra alakult ki a közvélemény-formáló elit és értelmiség politikai gondolkodásában, valamint a tömegkultúrában. A politikai kultúráról szóló fejezetben láthattuk, hogy a pártokkal, pártpolitikusokkal kapcsolatos tömegattitűdök szinte minden más intézménnyel vagy szereplővel kapcsolatos attitűdnél negatívabbak. E pártellenes politikai kultúra és a demokratikus átmenet "megegyezéses" jellegének a következménye volt, hogy az új demokratikus rendszer majdhogynem az egész régi állami intézményrendszert és annak apparátusát örökölte, illetve "átvette". A közigazgatás szinte teljes intaktsága az 1989-90-es magyar rendszerváltást nemcsak a korábbi kommunista, illetve fasiszta vagy nemzeti-szocialista hatalomátvételektől, de az 1945 utáni német, osztrák és magyar demokratikus rendszerváltástól is megkülönbözteti. Akkoriban ugyanis a korábbi rezsimek közigazgatási apparátusában alapos politikai tisztogatásokat hajtottak végre az új rendszer pártja(inak) irányításával, míg Magyarországon 1989 után erre nem került sor. Ennek, valamint a pártszervezeteknek a munkahelyekről közjogi eszközökkel történő kizárása következtében a közigazgatás személyzete - a legfelső csúcs kivételével - intakt maradt a pártok befolyásától. A közigaz-gatás depolitizálása az MSZP-nek biztosított - a korábbi pártállami és nómenklatúra-rendszer egykori személyzeti politikájának eredményeként kialakult személyi kapcsolatrendszere és befolyása révén - a többi párténál kedvezőbb pozíciót. A pártosodás ellen hat az is, hogy a század első feléhez, de még a közvetlen 1945 utáni időszakhoz képest is jelentősen megváltoztak a politikai mobilizáció strukturális feltételei. Mivel a modern tömegsajtó és az elektronikus média révén a pártok szinte minden választópolgárhoz eljutnak, nincsenek feltétlen rákényszerítve a politikai tömegmobilizáció olyan szervezeti eszközeinek az alkalmazására, amelyek a társadalom különböző csoportjaival közvetlenül, a pártszervezetek révén, vagy "közvetítő", szatellitszervezetek útján teremtenek kapcsolatot. E tényezők s a pártellenes politikai kultúra következménye, hogy a pártosodás mértéke, az élet különböző területeinek a pártok általi penetrációja nem túlságosan erős. Erre utal a párttagság viszonylag alacsony szintje, de például a községi önkormányzatok pártosodásának a szerény mértéke is. A kislistás rendszerben lebonyolított önkormányzati választásokon 1990-ben a képviselői helyek 71 százalékát független jelöltek nyerték el, s a pártképviselők aránya csupán 29 százalék volt; pártosodásnak ez a szintje nemzetközi összehasonlításban is igen alacsonynak tekinthető (Horváth 1993, 24, 30). A négy évtizedes pártállam visszahatásaként az 1989-1990-es alkotmány-módosítások korlátozták a pártok potenciális szerepét. Az alkotmány kimondja, hogy a politikai párt közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhat, állami szervezet nem irányíthat. Ennek az érvényesítése érdekében összeférhetetlennek tekint egy sor közhatalmi pozíciót a párttagsággal, illetve a vezető párttisztségekkel. Ugyanezen okból a bírák és az ügyészek nem lehetnek politikai párt tagjai és nem folytathatnak politikai tevékenységet; a köztisztviselők nem tölthetnek be párttisztséget. A politikai befolyástól mentes közigazgatás megteremtése körüli konszenzus is korlátozta a pártok befolyását. A pártok meghatározó szerepet játszottak a demokratikus átmenetben és játszanak azóta is az új intézményrendszer működésében, továbbá a politikai viselkedésminták kialakításában. Ők adják vagy szelektálják az új politikai intézmények személyzetét, vezetőit, részt vesznek a politikai közvélemény formálásában és strukturálják a szavazatokat. Az ő képviselőik ülnek a parlamentben, s ennek következtében a pártok alakítják meg a kormányt, irányítják a törvényhozás munkáját és ellenőrzik a közigazgatást. Az alábbiakban - sorra véve a politikai pártoknak a modern képviseleti demokráciákban általánosan kialakult funkcióit - megvizsgáljuk, hogy a politikai pártok szerepének milyen sajátosságai alakultak ki a magyar demokráciában. Az intézményesített érdekartikuláció gyengesége következtében a pártok politikai mozgástere nagy: érdekintegrációs és -agregációs funkciójuk intézményi tényezők (érdekszervezetek) által kevésbé meghatározott, mint egyes, erős neokorporatív struktúrákkal, illetve a "pilarizált" intézményekkel behálózott nyugat-európai demokráciában. A pártokhoz általában nem kapcsolódnak közvetlenül - intézményes módon - érdekszervezetek. Ahol a pártok klienskörében mégis jelentősebb tömeges tagsággal bíró szervezetek előfordulnak - mint a szocialisták esetében a régi kommunista szervezetek utódszervezetei -, a kapcsolat ott is inkább személyi jellegű, a "hálózati tőkén", valamint kulturális kötelékeken keresztül működik, mint intézményesített módon. Ennek következtében a pártok vezetése független maradt, s nagy autonómiával rendelkezik - miként 1994 után a szocialista vezetésű kormány politikája mutatta -, még a támogató körét érintő politikáját illetően is. Magyarországon is - miként más demokráciákban - a pártok mozgósítanak a választásokra, de az általános tömegmobilizációs szerepük kisebb, mint a századelő tömegpártjai esetében. Ennek oka kettős. Egyrészt a 20. század végén a magyar társadalom már egy modern, a primer közösségekből kiszakított, individualizált egyénekből álló mobilizált társadalom. Másrészt, a pártoknak a közvetlen választási mobilizációban betöltött egykori szerepét is sok tekintetben átveszik a médiumok. A média közvélemény-formáló szerepe, valamint a politikai kampány és reklám szerepe azért is különösen erős, mert a viharos sebességgel végbement rendszerváltás és pártosodás következtében a választóközönségben csak részben alakult ki valamilyen stabilabb pártkötődés, s így a választási piacon igen magas a pártok közti verseny számára könnyen elérhető ingadozó szavazók aránya. A politikai közvélemény formálásában és a szavazatok strukturálásában - mint a politikai paletta domináns szereplőinek - nagy szerep jut a pártoknak, de a közvélemény-formálásban nem egyedüli szereplők; bizonyos mértékben kiszolgáltatottak más közvélemény-formáló csoportoknak és a politikai sajtónak. A sajtó intézményes szerepe ugyanis a modern elektronikus médiumok elterjedése, azaz az 1950-1960-as évek óta nagyobb, mint a század első felében, amikor a tömegpártok szervezett tagságuk és szatellitszervezeteik révén közvetlenül is közvélemény-formáló szerepet töltöttek be. Továbbá, s ez már magyar sajátosság, a médiumokban az új politikai elit mellett nagy szerep jutott egy befolyásos közvélemény-formáló értelmiségi elitnek. A pártoknak a demokratikus rendszerbe integráló szerepük - ha a politikai kultúra "pártellenessége" miatt csak korlátozottan is - a magyar politikában is érvényesül. A valamilyen pártot választóknak a demokratikus intézmények iránti bizalma is magasabb azokénál, akiket semelyik párt sem tudott megnyerni magának. Magyarországon - eltérően az elnöki, de hasonlóan más parlamentáris kormányzatai rendszerű országokhoz - a képviseleti jellegű funkciók mellett a pártok kormányzati funkcióval is rendelkeznek. Bár a magyar politikai kultúrában a "pártsemleges" közhivatalnokok és technokrata szakemberek vagy az értelmiségiek a pártpolitikusoknál nagyobb presztízzsel rendelkeznek, sőt a hivatalnok- vagy szakértő-kormány kultusza is kialakult, a kormány mégsem elsősorban hivatalnokokból, szakértőkből hanem - miként a kormányról szóló fejezetben látni fogjuk - a parlamentáris kormányzati logikának megfelelően pártpolitikusokból áll. A politikai vezetők szelekcióját a parlamenti képviselőjelöltek kiválasztásától a kormány tagjainak vagy akár a köztársasági elnöknek a megválasztásáig a pártok végzik. Sőt már a politikusok rekrutációja is egyre inkább a pártokon belül történik. A rendszerváltás idején és az azt követő években a pártok többségének rövid előtörténete és bizonyos mértékű káderhiánya következtében igen gyakori volt nem politikus, "civil" személyiségek váratlan, magas pozícióba való kinevezése, ugrásszerű karrierje. Pártháttér, pártkarrier nélküli "civilekből" a Magyar Nemzeti Bank (Surányi György), az állami televízió (Hankiss Elemér), az állami rádió (Gombár Csaba) 1990-1991-ben kinevezett elnökei, de akár miniszterek is (például Kádár Béla, Kupa Mihály, Mádl Ferenc) válhattak. Később azonban a direkt politikai pozíciót - például miniszteri tárcát - betöltő személyek többsége a pártháttér utólagos megszerzésére törekedett, de a "semlegesebb" pozíciókat betöltők többsége sem tudta a pártpolitikai jellegű konfliktusok közepette "semlegességét" megőrizni. Az 1994-től kezdődő második parlamenti és kormányzati ciklusban már igen ritka a "civilek" kinevezése kormányzati pozícióba, de még a kormány tágabb patronázs-pozícióinak a körébe is: nemcsak a párthovatartozás szerepe nő, hanem a pártok belüli karrieré is. A pártoknak a kormányzati, valamint a politikai vezetés személyzetét illető szelekciós funkciója azt is jelenti egyben, hogy a pártoknak - a közigazgatás mellett - döntő szerepe van a közhatalmi döntések, a kormánypolitika formálásában is. Magyarországon a rendszerváltással az 1990-es évek elejére három - egy liberális, egy nemzeti konzervatív/keresztény és egy szocialista - politikai tábor formálódott ki. A parlamenti pártok is ebbe a három táborba tartoztak. A szocialista tábort az MSZP, a liberális tábort az SZDSZ és a Fidesz, a nemzeti konzervatív/keresztény tábort az MDF, az FKGP és a KDNP alkotta. (Az 1990-es évek közepétől e táborok némileg átstrukturálódtak, ahogy arról a pártrendszerről szóló fejezetben még lesz szó.) A parlamenten kívüli, illetve a parlamenti pártokból kiváló pártocskák legtöbbje is kötődött ezen táborok valamelyikéhez. Az egyes politikai táborokat nemcsak a közös politikai-ideológiai orientációjuk, de politikai elitjük (pártelitek) és szavazótáboruk magjának igen hasonló szociokulturális összetétele, valamint politikai attitűdjeik és világképük rokonsága is összekötötte. A három politikai tábort elválasztó konfliktusok között tartós szerepet játszottak a társadalom egyes csoportjait makroszociológiai szinten is elválasztó politikai törésvonalak (cleavages) is, amelyeket később az erről szóló fejezetben tárgyalunk. Itt elöljáróban egy táblázatban foglaljuk össze a három politikai tábor főbb jellemzőt (1. táblázat). 1. táblázat
|
 |
TARTALOMJEGYZÉK |  |