Make your own free website on Tripod.com

Home

Publikációk

Rádiós felvélek


TARTALOMJEGYZÉK

A mai magyar politikai rendszer

2. téma: Két generáció szembenéz - 60 nap után



ÁGH ATTILA:

A Fidesz-MPP korai szenilitása

(in: Magyar Hírlap, "A hír szent, a vélemény szabad". 1999. július 15.)


A Fidesz-vezetés nagy lendülettel, repülőstarttal kezdett kormányozni, de már az első év végén a lassulás, a korai szenilitás súlyos jeleit mutatja. Nemcsak a "mezei hadak", a koalíciós partnerek és azok széles holdudvara esetében, ahol "genetikailag" kódolva volt ez a társadalmilag-történelmileg átöröklött szenilitás, hanem a főseregeknél is. Az új nemzedék és a radikális generációváltás ígérete helyett manapság a legfiatalabb öregembereket látjuk a politikában, akik víziójukat és illúzióikat vesztve egyszerű hatalmi politikát folytatnak a zajos, ámde szürke hétköznapokon. Ráadásul a magyar politikában a Fidesz szenilizációjával a kör be is zárult, azaz eltűnt a generációváltás és az újrakezdés reménye, hiszen már nincs "szűz" párt és politikai elit, amelyet kipróbálhatnánk. Ne feledjük, a Fidesz éppen az MSZP fokozódó elöregedésével szemben győzött azzal, hogy merész víziót és újrakezdést ígért, de egy év után már biztos, hogy ezt nem tudta beváltani. Sőt jövőkép és társadalmi dinamizmus tekintetében most feltétlenül hátrébb vagyunk, mint a saját korlátait legalább sejtő korábbi kormány szégyenlős pragmatizmusa idején. Eltöprenghetünk azon, hogy honnan is jön a Fidesznél ez a korai szenilitás. Egyfelől mindenképpen nagy szerepet játszanak benne a történelmi minták, a politikai kultúra rejtetten átöröklődő modelljei, amelyek az "Isten, haza, család" szent együgyűségei, azaz a kisgazdásodás, és nem a modern konzervativizmus irányába viszik nálunk a nemzeti konzervatív kormányokat. Másfelől ugyanerre taszítják őket a hatalomőrzés, a klientúra összetartásának mechanikus törvényei is. A sok rossz kis kompromiszszumnak - nem beszélve a nagy, a koalíciót összetartó kompromisszumról - az a logikája, hogy mindig a mában és csakis a mában szabad gondolkodni. Ennek a korai szenilitásnak volt ékes példája a minap a miniszterelnök édeskés tévéinterjúja az első évről, az antalli tradíciók szerint "mikrofonállvánnyal", azaz kizárva a valódi kérdéseket és a kritikával való mindenféle szembesülést. Az öndicséret ilyenfajta politikai marketingjében végképp eltűnik a jövő perspektívája, s a Fidesz korábban olyan jellegzetes dinamizmusa és önkritikai érzéke. A politika természete ugyanis a Fidesz hatalomra kerülésével és a kétpólusú pártrendszer kialakulásával alapvetően megváltozott Magyarországon. A két nagy párt mint két szumóbírkózó áll szemben egymással, s a Fideszt most már csak az érdekli nap-nap után, hogyan löki ki a másikat a hatalmi körből. Megváltoztak a közélet és a politizálás alapszabályai, pontosabban nincsenek szabályok, mindent szabad, ami az ellenfélnek árthat. A Fidesznél a távlatokban való versengés, a "polgári Magyarország" kihívása helyett a napi botrányokozás, a "botránnyal való politizálás" vált alapvető eszközzé.

A távlatvesztő botránypolitizálás következményeként - a hosszú és fáradságos demokratizálási folyamat nagyobb dicsőségére - a politika becsülete, társadalmi presztízse lejjebb süllyedt a közvéleményben, mint az elmúlt tíz évben bármikor. A botránypolitika intézményesítésével a kormányzó politikai elit élen járt abban, hogy az agresszivitás a magyar társadalom alapvonásává vált, és maga a Fidesz is ezzel emelkedett ki leginkább a politikai mezőnyből. Közben pedig a jogállamiság erősen sérült, és a "polgárok" jogérzéke drasztikusan csökkent, hiszen az állami szervek, mint az adóhatóság és a rendőrség, alkalmilag politikai ellenfeleket, illetve független, kritikai sajtóorgánumokat molesztáltak. A távlatos gondolkodás csak egy tekintetben mutatkozik meg markánsan: az állam újra gazdasági szerepre tör, nemcsak a "Fidesz-közeli cégeken" keresztül a magánhaszonért, hanem - minden céget Fidesz-közelinek tekintve - hatalmának hosszú távú gazdasági-társadalmi beágyazásáért. A Fidesz-vezetés, miközben a régimódi, erős és beavatkozó állam ábrándját kergeti, ahol kell, ott viszont késlekedik a közbeavatkozással, főleg a makrogazdaságban. A kormány a szükséges financiális korrekciók helyett páni félelmet mutat a csomag szótól, amivel valósággal kihívja önmaga végzetét, a válságkezelési csomag elkerülhetetlenségét, hiszen azt már az előző kormánynál láttuk, hogy a késlekedés árát kétszeresen kell megfizetni.

A Fidesz vezetése a radikális változást hangsúlyozó politikai önreklámja ellenére valójában jobban belesüppedt a posztkádári világba és a korábbi rendes magyar hagyományokba, mint elődei. A hatalom megtartásának és kiterjesztésének görcsös igyekezetében lelassult és elvesztette a jövőkép, a távlatos vízió minden jelét. Reméltük, hogy több jön ki az alternatív, váltó politikai elitből, de legfeljebb csak régimódi "váltóoligarchiának" bizonyult. Az első évet persze felfoghatjuk politikai keszonbetegségnek is, amelyben a fideszes fiatal öregek a gyors emelkedés közben, az újonnan szerzett hatalom mámorában elvesztették önkontrolljukat. Ez már mindjobban látszik a médiában is; először a frissen szerzett hatalom élvezetében mániákus cselekvés, aztán pedig a gyors öregedés következtében depressziós tehetetlenkedés. Elvileg a Fidesz-kormánynak még van három éve. Sokat változhat, hiszen az ellenzékiség nyolc keserű esztendeje után most már megszokhatta a hatalmi mámort, s egyszer talán túllesznek a vele járó keszonbetegségen is. Az elmúlt évben a magyar demokrácia épülete még nem sérült, igaz, már az összes ablak bezúzódott. A stílusjegyektől eltekintve fennmaradt a konszenzus a külpolitikában (itt nincs is sok választási lehetőség), bár néhol megegyezés született az ellenzékkel a belpolitikában is, például az alkotmánybírákat és a bűnözés elleni törvénycsomagot illetően. De ezzel együtt a politikai elit belső kohéziója rendkívül meggyengült, és a kormánynak a bizalmat nagyon nehéz lesz helyreállítania. Ha egyáltalán ezt akarják, mivel a kormány "az a jogos, ami nekem használ" eddigi gyakorlata alapján ez nem valószínű. Pedig a demokrácia "üzemszerű" működéséhez a kormány és az ellenzék közötti kölcsönös bizalom, valamint alternatívákat formáló szakszerűség kell, azaz két független szakértői csapat, eltérő politikai és szakpolitikai alternatívákkal. Ennek a kettős elvnek az alapján működik minden demokrácia, s az első évben mindkettőtől messzire eltávolodtunk. Még nincs nagy baj, de nem a helyes irányba megyünk - ez a végső tanulsága a Fidesz már az első kormány-zati évben markánsan jelentkező korai szenilitásának.
(A szerző politológus)

TARTALOMJEGYZÉK